Rólunk

Home » Rólunk

A vállalkozás 2018-ban kezdte meg működését, azonban a szakmai felkészültséget, és a széles látókört a műszaki területen, az építőiparban eltöltött számos év tapasztalata alapozza meg.

Tevékenységünk folyamataiban állandó kollégáink és számos partnerünk működik közre, a sikeres megvalósítás érdekében, hiszen a szakmában közösen eltöltött évek alatt kialakult bizalom, és egymást segítő szorgalmas munka, stabilan termelő egységgé kovácsolt valamennyiünket.

Műszaki megvalósításaink jellemző területeit leginkább a magasépítés-bontás ágazatban, nagy magasságú nehezen megközelíthető szerkezetek, létesítmények építés-szerelési, karbantartási, üzemeltetési munkálatai jelentik ipari alpintechnikával. Nagy tömegű teheremelések kitett, problémás adottságú helyszíneken, daru, klasszikus kötéltechnika és feladat specifikusan fejlesztett egyedi segédszerkezetek segítségével.

A tevékenységeinket az operatív kivitelezés mellett, mérnöki szolgáltatásokkal kiegészített szakmai háttér is segíti. Kivitelezési munkák műszaki vezetésével, kontrolingal, folyamatirányítási stratégiák kidolgozásával és szakmai tanácsadással is segítjük mind saját, és valamennyi partnerünk, megrendelőnk műszaki céljának megvalósulását.

Ipari alpintechnika:

A műszaki kivitelezés valamennyi területén, legyen szó az építőiparról, létesítmény üzemeltetésről,  ipari technológia telepítéséről-karbantartásáról, gyakran előforduló probléma a munkaterület biztonságos és hatékony megközelítése, és a munkafolyamatok elvégzése. Nagy magasságban, vagy nehezen megközelíthető “veszélyes” tereptárgyakon, létesítményeken történő javítás, karbantartás, hibaelhárítás technológiája, gyakran merőben eltérhet a szokványos műszaki gyakorlattól, és másfajta  mozdulatsort tesz szükségessé a feladatok ellátásához. Az ipari alpintechnikával 2011-óta foglalkozunk, így tevékenységünk egyik iránya ezen helyzetekre ad tényleges megoldást, ami az ipari alpintechnikát és az egyéb kapcsolódó kötéltechnikai megoldásokat jelentik.

Épületüzemeltetés:

Elöregedő épületállományunk égető problémái gyakran összeadódva jelentős üzemzavart okoznak lakó, és középületeinkben. Az épületek üzemeltetése napjainkban rendkívül hálátlan tevékenység, és gyakran megugorhatatlan kihívásokat támaszt az üzemeltetők és tulajdonosok elé. A feszült helyzetek, az anyagi kár és az állandóan sürgető határidők gyakran megakadályozzák a szakmai tisztánlátást. Így gyakori hiba hogy az üzemzavar elhárítása, és a probléma műszaki okainak feltárása a teljesség igénye nélkül valósul meg. Szeretnénk ha ez a jelenség megváltozna, és valódi problémafeltárásokra, tényleges jó műszaki megoldások születnének, amihez hozzásegíthetjük partnereinket, a generál kivitelezésben megszerzett szakmai tapasztalatunkkal.

Mérnöki Szolgáltatások:

Általános jelenség, és talán a magyar építőipar számos vállalkozására igaz, hogy a feladatok megoldására nincs hatékony folyamatirányítási stratégia kidolgozva a cégek birtokában. Vagy ha volna is jelentős összegekért megvásárolt vállalatirányítási rendszer, a szakmában elterjedt, téves féligazságokon alapuló társadalmi beidegződések miatt, nem képesek azt hatékonyan és teljeskörűen üzemeltetni. Tevékenységük mérnöki szolgáltatások ágazata ezen jelenség orvoslására szolgál. Kivitelezések műszaki vezetésével, folymatirányítási stratégiák kidolgozásával, szakami tanácsadással és az építőipari demagóg sztereotípiák lebontásával szeretnénk új alapokra helyezni az építőipari kivitelezésekkel kapcsolatos gondolkodásmódot.